HTML

Azt hiszed, hogy persze, pedig dehogynem

Friss topikok

  • kozlovv: @tothbarbi: amennyit en petri gyorgybol lattam, azt mondom zsenialis, ezert es mert amugy nem tul ... (2009.12.08. 11:10) verscsokor...vagymi :)

Linkblog

"In principio... " egy kedd reggeli szerelem metafizikája.

2010.06.01. 15:13 kozlovv

A hiányról szeretnék most szólni, mely mindannyiunk életében jelen van és amit bőrünkön, vagy inkább szívünkben érzünk minden pillanatban. Persze nem szívesen veszünk tudomást róla. A nagy loholásban általában nincs is rá idő, de itt van és hat. Ha nem veszek róla tudomást csak még inkább kifejti hatását, alattomosan, csendben, de végzetesen. Ám nincs jogunk panaszkodni. A kialakult helyzetért mi magunk vagyunk felelősek.

A dolgok elvesztették a jelentőségüket. Felkelek, napi rutin,gyorsan magamra kapok valami ruhát, elintézem a dolgaimat, csak még legyen idő odaérni, de jajj! Hová? Miről kések le? Egyetlen dolgot mulasztunk el, a pillanatot. És itt most nem a carpe diem dicsőítése következik. Ha az ember a legmélyebb és átfogó megértésre törekszik (mint ahogy én törekszem) az egyetlen megoldás a metafizika irányából kínálkozik. Azért mert elsősorban minden dolog eszme, idea. "Kezdetben vala az Ige". Először kigondolok valamit, aztán cselekszem. Így szivárognak le a világ jelenségei a szellemi szférából és kezdik meg a hatásukat az anyagi megnyilatkozás által. De nem csak anyagi síkon hatnak. A dolgok szépsége éppen abban rejlik, hogy magasabb szinten érintenek meg. Ez a jelentőség az ami elveszett. Úgy érezzük a világ töredezett és szétzilálódott. A posztmodern létélmény, igen. Mert a dolgok nincsenek a helyükön, mert a rendről való tudás elhalványodott. Ahogy megkenem a kenyeret vagy vizet iszom a pohárból. Mindenben ott vagyok és ott vagyok Istenben. Ezek az apró mozzanatok is mint viszhangot vernek lelkünk végeláthatatlan csarnokaiban, de mi süketté váltunk rá. És még csak apróságokról szóltam. Vannak óriási dolgok, amelyekről legtöbbünk mit sem tud. Ilyenek a formák.

... már nem tudom hogy akartam ezt befejezni :))

Szólj hozzá!

Kolonosz, a hely, ahonnan látni az egészet.

2009.12.07. 14:05 kozlovv

 

Higgadtnak lenni. Higgadtság, fél egészség... Nem, ez így csak üres szellemeskedés. Az elragadtatás kizár, a higgadtság közel engedi, azt, ami máskülönben észrevétlen maradna. A higgadt figyelme tágabb.

Megjelenni annyi, mint elkülönülni - írja Goethe. Nem kívánok megnyilatkozni. Állandó, higgadt oldottságban kívánom megtapasztalni a világból mindazt, ami megszólít.

Passzivitás? Nem feltétlenül. A külső történések befolyásolása egyszerűen nem tartozik jogkörömbe. A fontos mindaz, ahogy bennem a történet visszhangzik. Rezonálok és konstruálok. Reflektálok. Evezőmet az áramlatok figyelembe vételével mártom a folyóba. Nem opportunizmus. Alkalmazkodás, elfogadás, belátás. Lemondás. Lemondás a hatalomról, a hatásról. Nem vagyok mártír sem. A kevesebbet adom oda, azért, ami több. Vigyétek. Én a fülemet, lényem rezonanciáját, egy magasabb szféra frekvenciájára kívánom hangolni. Ehhez van szükség a csendre. Ha minden egyes belső rezdülésem és impulzusom magával ragad, vakká és süketté válok.

Nehéz lenne manapság vitatkozni azzal az állítással, hogy minden tudati történés valamilyen módon a testi működésből fakad. Illetve maga a tudat is testem működésének eredménye vagy legalábbis feltétele. Arra már rájöttem, hogy ez önmagában még nem zárja ki a spirituális szemléletet, de ez egy másik történet.

Ami most számunkra fontos, hogy a biológiai impulzusok formálják a tudatot, ám az képes önmaga működését is befolyolni, vagyis, felülbírálni, reflektálni saját magára. Önmagába visszahajlik és visszahat. Autofeedback. Ez az emberi önkontroll alapja. Elfojtásnak is nevezik egyesek. Ha bántasz, bántalak - látjuk, hogy ez nem ilyen egyszerű. A szemet szemért, fogat fogért az élet törvénye. Az ember pedig ott kezdődik, ahol az életnél több... Érdemes lenne ennek nagyobb figyelmet szentelni. A kor az élet-kultusz jegyében áll. Lehetnénk akár állatok is. Kielégíteni szükségleteinket, az akadályokat kiküszöbölni, és lehetőleg a legkevesebb ellenállásba ütközni. Tulajdonképpen állatok vagyunk, de a szó pejoratív értelmében. Nem a természettel együtt élő, feladatukat maradéktalanul ellátó teremtmények, hanem árulók. Két szék közül a padlóra?

Én "Normális ember kívánok lenni." Lemondok a sietségről, a prédáról, mert tisztátalanná tesz. Nem kérek belőle. És megadatik...No, persze ez korántsem ilyen egyszerű, sőt nem is állítom, hogy ez nekem sikerült vagy, hogy egyáltalán bárki képes erre. De vegyük észre, hogy az emberi élet legnagyobb létkérdésével állunk szemben.  

Ha nem tudom önmagam irányítani, önmagam előre fog törni. Sérelmeivel, dühével, bántával, lelkesedésével, örömével elárasztaná a világot. Ló lovasa nélkül, mondhatnánk, de ez a hasonlat már foglalt. A higgadtság nem passzivitás vagy alacsonyabb működési szint. Éppenhogy nagy erőfeszítést igényel, hogy belül maradjunk. Nem az számít, hogy én mit akarok. Azt esetleg, mint lassú víz moshatja a partot, lehetőleg ott, ahol szakad. Mint üveggolyót a távolságot, megkapom. Legyen meg a Te akaratod, stb. - ha visszahúzodok, mélyen önmagamba, megtalálom a csendet, ahol már nem lármáz a világ zajától felkorbácsolt Én. Hirtelen csodálatos dolgot kezdek tapasztalni. A dolgok közelebb jönnek. Minden lényeges feltűnik. Szemezgethetek a forgatagból, de nem ragad magával.

Kötéltánc ez, mint minden. Szenvedély nélkül élni lehet, de nem érdemes. Általános recept nincs. Szavaim azoknak szólnak, akiket megszólítanak. Ennél többet nem tudok mondani, hallja, aki érti. Megértés pedig nincs, átélés nélkül.

Szólj hozzá!

verscsokor...vagymi :)

2009.11.23. 10:48 kozlovv

Imádom az őszt, na! Talán a leglíraibb évszak. Meg lehetne vizsgálni, hogy mint időtoposz melyik évszak (hónapo) jelenik meg leggyakrabban a "költészetben".. az ősz szerintem simán esélyes! Na posztolom a tegnap este termését!

 

Nem szereted a verseket.

Miért? - kérdezem

„Csakúgy.” -

S a választ ennyiben hagyod.

Most írok neked.

 Úgy érzem így stílusos.

Van benne némi irónia

És persze a dac, hogy „csakazértis”.

 

Kérdéseimre viszont, így nem szükséges felelned.

Hogy érdeklődésem irántad már csak költői lehet,

 Azt belátni, úgy tűnik kénytelen vagyok.

Életet nehéz volna, így hangnemet váltok…

 

(akkor mondjuk, rezignáltan)

Kérdést föltenni minek és egyáltalán kinek lehet?

Vegyük sorra:

Kezdetben magamnak.

Ilyenkor a válasz általában túl dagályos és gyakran még zavaros

Mintha szégyellne valamit és azt mondja, kérdezd a másikat!

Kíváncsian kémlelem a többit körülöttem, az mit felel.

Jobb esetben ez már egyenes és nem sokat kertel,

De valahogy nem az, amire vártam

Fölkeresheted még, ha tudod, a Nagy Öreget

 De megint csak minek?

…egyszerűen Ő meg nem az a szószátyár típus.

 

Így hát megint csak kérdezem, hogy kérdezni mit és minek?

Mert a helyzet attól tartok az,

Hogy általában tudjuk mi azt nagyon is jól!

Csupán válaszaink vannak.

Felelni mégsem, vagy csak rosszul lehet

Nem marad más, kérdezni kell

Hogy mit, minek, hol és mikor??

 

 

 

(((Ha ezt jól csinálod, talán megtudod valamikor… :D :P ))))

 

 

Konspirálnék veled.

 

Ha ugyanaz a szél mosná pirosra arcunkat

És ugyanannak a Napnak fénye játszana hajunkban

S te mindig engem akarnál, én meg csak téged

(oda – vissza)

De legalább együtt vehetnék levegőt veled.

Egy levegőt szívnánk, mondjuk

Vagy egy követ fújnánk

(ki…- be…)

Azt is mondhattam volna, hogy egy cipőben járnánk, de az most hülyeség.

Esetleg egy hajóban evezhetnénk. Vitorlás lenne -  tudod,  a szél miatt…

 

Konspirálnék veled.

 

 

Elég őszi, elégikus 

 

Mikor minden fa meztelenül didereg az ég alatt

Mintha ragyogóbban sütne rájuk a Nap.

Pedig nem kell már, nem kell már...

S a fény mosdatlanul szalad szét az utca kövén

De a kopár törzsek nem látják, nem is tudják

S ha tudják is - nekik nem kell már.

 

2 komment

Címkék: vers

A nyugati ember bosszúja a lélek fölött.

2009.10.07. 14:58 kozlovv

Végtelenül kiábrándultunk. Én biztosan. De ezen nincs is sok csodálkozni való. Becsaptak minket. Kik is? Becsaptuk volna magunkat?

Érdekes gondolat-csíra kezd bennem gyökeret ereszteni, sőt szárba szökkeni. Egyetemista vagyok, ha az is maradok, tudós lesz belőlem. Pszichológus, de ez most teljesen lényegtelen. A tudományról van szó. Meg a fenntartásaimról. Lehetséges lenne, hogy a tudomány-társadalma nem más, mint a vallás ellen indított dacos bosszúhadjárat? Miért van a nyugati emberben ez a hisztérikus ellenszenv a vallás, főleg  akereszténység irányában?  Egyet értenétek-e velem, ha azt mondanám a dolognak történelmi okai vannak. Nem valamiféle tudati evolúción ment át az ember, hogy ráébredt a spritualitás naivságára. Nem. Egyszerűen az volt a probléma, hogy a vallás már nem az volt többé aminek lennie kellett volna. Eszköz lett, mégpedig hatalmi. Az intézményesült egyház világuralmi törekvéseinek ideológiai alapja. Persze, hogy dühösek vagyunk. De ezért száműztünk mindent, ami vele járt, ahogy egyik tanárom szokta mondani: "A fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötték".

Menjünk le az alapokig amennyire csak lehet. A dolog persze az emberrel kezdődik, aki kíváncsi. Itt vagyunk ebben a világban, tudattal, értelemmel megáldva(?)Szeretnénk tudni hogy is van ez. Többek között erre van/volt a vallás. Többek között. A lényeg ugye ebben van, mert nem pusztán arról van szó, hogy magyarázatot adott, de módot is. A létezés mikéntjét. "Hagyd az ilyen fogalmakat, mint igaz vagy téves. Eligazít, segít megtalálni az ösvényt" - szól Morpheus korunk egyik legnagyszerűbb audiovizuális kinyilatkoztatásában. Szóval egy kísérlet a világ megértésére, annak egészében. Benne velünk, ami az emberekben, az emberek között és az emberek fölött van.

Na igen igen dehát a tudomány is.. mondod te. A nagy különbség nem a metafizikájában van a két dolognak. A táguló tér kifelé, Isten befelé végtelen. Szóval mindenképpen valami egyszerre nem igazán megragadható dologról van szó. De amig a spirituális elképzelés holisztikus marad, átölel és nem zár ki. A tudomány viszont éppenhogy mindent leszűkít, a legapróbb részletre. Nem tudom kezd e kibontakozni, hogy mit akarok. Szépen sorjában végig veszi az egyes dolgokat a világban. És akkor itt vagyunk csomó elmélettel meg eljárással, ki tudja ezt észben tartani. Nem csináltunk mást csak a világ végtelen jelenséghalmazát, ami valójában egy és oszthatatlan kategórizáltuk külön fakkokba osztottuk és ami a legrosszabb elméleti háttérrel töltöttük meg őket így tulajdonképpen létrehoztunk egy párhuzamos valóságot. És már inkább ebben az elméleti konstrukció-rengetegben élünk mintsem a valóságban.

Az elméletekkel az a baj, hogy mindig és kizárólag egyéniek lehetnek, mivel az emberek akik létrehozzák nem az egyetemességből indulnak, hanem saját végletekig tökéletlen földi életükből. Hiába ragad meg valaki jól egy tapasztalatot. Az az ő egyéni konstrukciója a világról, amit elméletileg megalapoz és általánosít. Aztán persze minél jobban sikerült neki, annál többen látják bele a maguk igazát.

A vallás kinyilatkoztatásokkal dolgozik, amelyeknek nincs szüksége bizonyításra, elméleti megalapozottságra. Magából az egyetemes létből származik, aminek egyetlen és végleges primcípiuma, hogy Van. És Kész. Nem dogma. Alapállás. Nem világnézet, nem elv. Igazság.

"Csak az elméleteknek van szüksége bizonyításra" - Hamvas Béla

Szólj hozzá!

első. (A mennyország szép lehet, de a pokolban több az ismerős)

2009.09.07. 16:50 kozlovv

Az embernek saját boldogsága érdekében lépéseket tennie fölösleges és teljesen értelmetlen. Sőt, nem is szabad.

Ennek a radikális kijelentésnek a hátterében rejtetten az az axióma áll, hogy senki sem üdvözülhet, amíg egyetlen ember is él, aki szenved. A keleti filozófiák is ezért tanítják, hogy az ember különösen figyeljen gondolataira és tartsa kordában azokat. Nem, mert a helytelen gondolatok téves vélekedéshez, rossz cselekedetekhez és így elhibázott élethez vezetnek. Ez így az individuálcentrikus nyugati ember interpretációja. Ha csak rajtunk múlna, pontosabban, ha nem kéne mást figyelembe vennünk csak önmagunkat, teljesen lényegtelen lenne hogyan foganatosítunk lépéseket (és milyen gondolati háttérrel) vágyott boldogságunk elérése érdekében.

Valami nem stimmel. Mindent megtettünk, megfeszetített akarattal küzdtünk, jóhiszeműen, még az is lehet, hogy a jó ügy érdekében. Még a jutalmat is megkaptuk érte. Íme mindenünk megvan, amire vágytunk. De az ember mégis elégedetlen marad. Miért?

Kínos, ám kétségtelenül igaz, hogy a világ súlyát vállunkon érezni lehet. A probléma, hogy míg saját éltem jobbításán dolgozom teljesen megfeledkezem a dolog tűnékeny voltáról és arról, hogy mire elérem a célt, talán már nincs is ott az a valami vagy épp már nem az. Hiszen folytonosan változik minden körülöttem és bennem, de amint valamit teszek, amiről azt gondolom, hogy lényegtelen, hiszen a CÉL szentesíti az ESZKÖZT, akkor tévedek. Hiszen hány másik törekvővel keresztezem utam, akikkel észre sem vesszük egymást, mert mindannyiunknak csak a nagy cél lebeg a szeme előtt és a másik szemében is csak azt látom, az övét, és jajj ha nem egy felé tartunk... De nem számít mert már tovább álltunk, el is felejtettük, mindig mindenhonnan elmegyünk, sietünk, őrült hajszában vagyunk. De mi az ami ott maradt? Mi az amit itt hagyok? Borzalmas a felismerés, hogy már pusztán bennem milyen örvényt kavar gondolataim ehelyt történő lejegyzése.És most nem is gondolok arra, hogy más elolvassa. Jajjj nekünk!

Gondoskodni kell arról is, ami utánunk következik. A legtöbben, akik ezt megtehetik, sommás vagyoni örökséggel tudják le a dolgot. De megintcsak nem számít. Mit ér a vagyoni örökség, ha meg nem értés, nyerészkedés, őrület, dúlás, haszonlesés, sorstalanság, elvakult birtok-szomj és mindennemű embertelenség, amit életem a világ számára hirdetett? Én meghalok, másom nem volt, mint életem, amely most szertefoszlik és a Lét kereke tovább forog az örök szenvedésben és bizony semmivel sem jutottunk előrébb. Mi is lehetne így az ember jussa, mint további végeláthatatlan vezeklés egy folytonosan széteső világban. Mert bizony mondom, a világi kínok alól senki sem nyerhet megváltást, míg egyetlen ember is él, aki szenved.

Az elsődleges feladat az életszituáció és implikációinak tudatosítása, majd annak összevetése az alapállással. A valódi cél, mint Hamvas óta tudjuk, nem lehet más, mint az autentikus létezés megvalósítása. Gondolataim, szavaim és cselekdeteim összehangolása. Bármily korcs is legyen az, amit látok ekkor. Legalább valódi.  Ami a fentieket illeti, arra jutottam, hogy nem találhat boldogságot, aki a sajátját keresi. Nincs ebben semmi. Miért? Mert a létezés logikája paradox, írja Hamvas. 

A helyzet elég súlyos. Az elmondottak alapján azt látjuk, hogy a modern ember szinte minden jelentős létmozzanata hibás. Az egyes személyek, mint elszigetelt lények törtetése mohoságuk kielégítése irányába kollektív szinten pusztulást eredményez. És még nem is ez a legnagyobb baj. Hanem, ahogy azt már Maynard James Keenan megénekelte: "ignorant to the damage done" Itt mond alapjaiban csődöt minden hedonizmus, kapitalizmus, materializmus, darwinizmus, marxismus stb. elképzelése. Azt gondoljuk, hogy életünk célja az üdvözülés, a mennyei boldogság. De "Az életnek nem célja, hanem értelme van". Ezen a ponton az egész rendszer fundamentumában megrendül és összeomlik. A tévedés lassan nyilvánvalóvá válik. Ezt éljük most. Ez az apokalipszis. Történelmünk során az összes olyan eszme, intézmény, konstrukció, amely a világ megváltását és életünk javítását tűzte ki célul végül ezért vált demoralizálóvá, elnyomóvá, hazuggá, pusztítóvá, végül teljesen ember- és életellenessé. Legújabban ilyen konstrukció a tudomány. Bár jelszavai az élet és világ jobbátétele volt, a tudományt mégis a helytelen alapból kiinduló emberek csinálták akiknek végsősoron célja mégis csak a saját életük védelme, kiterjesztése, javítása volt. Totális csőd. A hazugság lassan nyilvánvaló lesz. A megváltás azért nem jött el, mert nem jöhetett el. Számunkra nem. Számomra nem. Számodra nem.

Arról nem is beszélve, hogy mihez tud kezdeni az ember a boldogsággal? A valódi, mélyen átélt boldogság, olyan hatalmas teher, amit csak igazán érett személyiség képes elviselni. Mert egyedül van vele. Mert megkapja és rászakad és nem tud szóhoz jutni. Nem tudja átadni. Iszonyat. Mihez kezd magával az ember a mennyben? Örök boldogság? Többé egy szót se kell szólnom, meg se kell mozdulnom,megszűnök. Megszűnök. Nulla. Semmi. Nihil. ...Happy End? 

A mennyország szép lehet, de a pokolban több az ismerős? Nem csak üres vagánykodás.

 

 

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása