Higgadtnak lenni. Higgadtság, fél egészség... Nem, ez így csak üres szellemeskedés. Az elragadtatás kizár, a higgadtság közel engedi, azt, ami máskülönben észrevétlen maradna. A higgadt figyelme tágabb.
Megjelenni annyi, mint elkülönülni - írja Goethe. Nem kívánok megnyilatkozni. Állandó, higgadt oldottságban kívánom megtapasztalni a világból mindazt, ami megszólít.
Passzivitás? Nem feltétlenül. A külső történések befolyásolása egyszerűen nem tartozik jogkörömbe. A fontos mindaz, ahogy bennem a történet visszhangzik. Rezonálok és konstruálok. Reflektálok. Evezőmet az áramlatok figyelembe vételével mártom a folyóba. Nem opportunizmus. Alkalmazkodás, elfogadás, belátás. Lemondás. Lemondás a hatalomról, a hatásról. Nem vagyok mártír sem. A kevesebbet adom oda, azért, ami több. Vigyétek. Én a fülemet, lényem rezonanciáját, egy magasabb szféra frekvenciájára kívánom hangolni. Ehhez van szükség a csendre. Ha minden egyes belső rezdülésem és impulzusom magával ragad, vakká és süketté válok.
Nehéz lenne manapság vitatkozni azzal az állítással, hogy minden tudati történés valamilyen módon a testi működésből fakad. Illetve maga a tudat is testem működésének eredménye vagy legalábbis feltétele. Arra már rájöttem, hogy ez önmagában még nem zárja ki a spirituális szemléletet, de ez egy másik történet.
Ami most számunkra fontos, hogy a biológiai impulzusok formálják a tudatot, ám az képes önmaga működését is befolyolni, vagyis, felülbírálni, reflektálni saját magára. Önmagába visszahajlik és visszahat. Autofeedback. Ez az emberi önkontroll alapja. Elfojtásnak is nevezik egyesek. Ha bántasz, bántalak - látjuk, hogy ez nem ilyen egyszerű. A szemet szemért, fogat fogért az élet törvénye. Az ember pedig ott kezdődik, ahol az életnél több... Érdemes lenne ennek nagyobb figyelmet szentelni. A kor az élet-kultusz jegyében áll. Lehetnénk akár állatok is. Kielégíteni szükségleteinket, az akadályokat kiküszöbölni, és lehetőleg a legkevesebb ellenállásba ütközni. Tulajdonképpen állatok vagyunk, de a szó pejoratív értelmében. Nem a természettel együtt élő, feladatukat maradéktalanul ellátó teremtmények, hanem árulók. Két szék közül a padlóra?
Én "Normális ember kívánok lenni." Lemondok a sietségről, a prédáról, mert tisztátalanná tesz. Nem kérek belőle. És megadatik...No, persze ez korántsem ilyen egyszerű, sőt nem is állítom, hogy ez nekem sikerült vagy, hogy egyáltalán bárki képes erre. De vegyük észre, hogy az emberi élet legnagyobb létkérdésével állunk szemben.
Ha nem tudom önmagam irányítani, önmagam előre fog törni. Sérelmeivel, dühével, bántával, lelkesedésével, örömével elárasztaná a világot. Ló lovasa nélkül, mondhatnánk, de ez a hasonlat már foglalt. A higgadtság nem passzivitás vagy alacsonyabb működési szint. Éppenhogy nagy erőfeszítést igényel, hogy belül maradjunk. Nem az számít, hogy én mit akarok. Azt esetleg, mint lassú víz moshatja a partot, lehetőleg ott, ahol szakad. Mint üveggolyót a távolságot, megkapom. Legyen meg a Te akaratod, stb. - ha visszahúzodok, mélyen önmagamba, megtalálom a csendet, ahol már nem lármáz a világ zajától felkorbácsolt Én. Hirtelen csodálatos dolgot kezdek tapasztalni. A dolgok közelebb jönnek. Minden lényeges feltűnik. Szemezgethetek a forgatagból, de nem ragad magával.
Kötéltánc ez, mint minden. Szenvedély nélkül élni lehet, de nem érdemes. Általános recept nincs. Szavaim azoknak szólnak, akiket megszólítanak. Ennél többet nem tudok mondani, hallja, aki érti. Megértés pedig nincs, átélés nélkül.
