Imádom az őszt, na! Talán a leglíraibb évszak. Meg lehetne vizsgálni, hogy mint időtoposz melyik évszak (hónapo) jelenik meg leggyakrabban a "költészetben".. az ősz szerintem simán esélyes! Na posztolom a tegnap este termését!

Nem szereted a verseket.

Miért? - kérdezem

„Csakúgy.” -

S a választ ennyiben hagyod.

Most írok neked.

 Úgy érzem így stílusos.

Van benne némi irónia

És persze a dac, hogy „csakazértis”.

Kérdéseimre viszont, így nem szükséges felelned.

Hogy érdeklődésem irántad már csak költői lehet,

 Azt belátni, úgy tűnik kénytelen vagyok.

Életet nehéz volna, így hangnemet váltok…

(akkor mondjuk, rezignáltan)

Kérdést föltenni minek és egyáltalán kinek lehet?

Vegyük sorra:

Kezdetben magamnak.

Ilyenkor a válasz általában túl dagályos és gyakran még zavaros

Mintha szégyellne valamit és azt mondja, kérdezd a másikat!

Kíváncsian kémlelem a többit körülöttem, az mit felel.

Jobb esetben ez már egyenes és nem sokat kertel,

De valahogy nem az, amire vártam

Fölkeresheted még, ha tudod, a Nagy Öreget

 De megint csak minek?

…egyszerűen Ő meg nem az a szószátyár típus.

Így hát megint csak kérdezem, hogy kérdezni mit és minek?

Mert a helyzet attól tartok az,

Hogy általában tudjuk mi azt nagyon is jól!

Csupán válaszaink vannak.

Felelni mégsem, vagy csak rosszul lehet

Nem marad más, kérdezni kell

Hogy mit, minek, hol és mikor??

(((Ha ezt jól csinálod, talán megtudod valamikor… :D :P ))))

Konspirálnék veled.

Ha ugyanaz a szél mosná pirosra arcunkat

És ugyanannak a Napnak fénye játszana hajunkban

S te mindig engem akarnál, én meg csak téged

(oda – vissza)

De legalább együtt vehetnék levegőt veled.

Egy levegőt szívnánk, mondjuk

Vagy egy követ fújnánk

Elég őszi, elégikus 

Mikor minden fa meztelenül didereg az ég alatt

Mintha ragyogóbban sütne rájuk a Nap.

Pedig nem kell már, nem kell már...

S a fény mosdatlanul szalad szét az utca kövén

De a kopár törzsek nem látják, nem is tudják

S ha tudják is - nekik nem kell már.